Az Ír Szabók

Kedves blog olvasók! Bizony, elhanyagoltam a blogunkat, és ez valóban nem szép. Nem igérek minden nap újabb írást, de kicsit bizony össze kell szednem magam blogírás szempontjából.

Mi is történt az elmúlt hónapokban? Kati aktívan dolgozik a Park Academy Créche-ben, és közben aktívan állást keres, mert a kreativitási, felelősségi és agy kihasználási igényei érthető módon nem egyeznek meg az elvárttal - és persze tudják az olvasók, hogy melyik irányban.Engem előléptettek "Engagement Manager"-ré, ami magyarul "házasságközvetítőt" jelent. Gyakorlatban igaz is: összeházasítom az üzleti igényeket a technológiai megvalósítással. Én vagyok az a srác, aki ért egy kicsit az üzlet nyelvén, és jól ismeri a technológiát. Sajnos a technológiától egyre messzebb és messzem kerülök, és ez egy része a munkámnak, amit nem szeretek - tehát szabadidőmben tanulok, amikor tudok, hogy ne találjam magam 2 év múlva egy olyan szinten, hogy a technológiáról már csak "absztrakt" szinten tudok beszélni: "tehát ott egy computer, ott pedig egy ember - meg akar nyomni egy gombot, és azt akarja, hogy ... mi is történjen?" :)

Múlt héten pont egy éve költöztem ki Írországba - nagyon hamar eltelt ez az év, de közben rengeteg dolog történt. Néha az illatok emlékeztetnek a megérkezésemkor átélt élményekkel, és eszembe jut, amikor még minden új volt. Mostanra az élet már rutinná vált, és nem lepődünk már meg annyira az új dolgokon. Egy év után már meg tudom mondani, hogy kb még mennyi ideig szeretnék itt maradni, és hogy mi az, ami miatt tovább fogok/fogunk menni innen. Ez az ok többnyire a nagyváros, mindennapi gyorsan fogyasztható de mégis igényes kultúra és a nyüzsgés hiánya. Korábban más magyarok is ezt hozták fel Dublin ellen, de akkor ezt még nem értettem ... :)  Ha engem kérdezel, a következő állomásunk viszont biztosan nem Magyarország lesz, de ez még a jövő zenéje.

Az Írek továbbra is jó fejek és nagyon jó velük dolgozni. A főnököm halálosan jó fej, a kollégáim is nagyon korrektek. Mindeninek csak javasolni tudom, hogy ha van kedve és teheti, kóstolja meg az itteni életet.

Na, most zárom söreimet, majd még jövök!

Szeptember 3.

Ha megengedik a blogirok, kiveszem a kezukbol a tollat, mert tegnap este Apaval megerkeztunk Dublinba.

De kezdem az elején, Ferihegyen. Talalkoztunk azzal az emberfajtaval, aki a hivatalokban feltartoztathatatlanul szaporodik, a tokéletesen udvarias modoru, még annal is tokéletesebben érzéketlennel. Intézi az ugyedet, egy szam vagy hivatalos papir vagy a szamara, jol programozott robot, egyaltalan nem emlékeztet hus-vér emberre, azt a reakciot varhatod tole, mint egy bankjegyautomatatol, ha pl. megkérdezed tole, hogy hogy érzi magat v szorit-e a cipoje.

Tokeletes és gyors ugyintézés után folszálltunk a repulogépre, mar sotétedett. Fények mozogtak a hatalmas szurke terepen, egymás után szálltak le a gépek, szemben mint egy torony formáju vigalmi negyed viritott az irányitokozpont. Mikor a poroszkalas utan nekilendult a gepunk az aszfalton lenyugozott az az ero, ami folhuzza azt a hatalmas testet. Valoszinutlen ott belul ulve, hogy ezt az ember gombmnyomásokkal képes kordában tartani. Elrugaszkodtunk a fodtol, eleinte még láttuk a lenti mozgást, autosorok mentek Budapesten, aztan tépképpé vált a város és a lenti iszapbirkozás is hihetellennek tunt fentrol. Madártávlatbol minden világos és áttekentheto. Csillogo pontokbol kirajzolt varosvázak folott repultunk az esteben, visszafelé az idoben, mert Dublinban 1 oraval mogottunk jarnak. Igy aztan logo nyelvvel ugyan, de megprobaltuk beérni a naplementét. A repulo szárnya kiegyenesitette a Fold gorbuletét, az ablakbol vegig ugy láttam A lenyugvo nap eloszor narancssárgára szinezte az ég egy szeletét, ahogy telt az ido és egyre tobb város-falu maradt mogottunk, ugy szomorodott a lobogo sárga terrakottává és sotétbarnává, hogy végul fekete szemfedot teritsen az elmult napra.

Puhán landoltunk, Daiék vártak ránk. De jo volt ujra látni Oket. Régen nemtek el, mégis mintha tegnap talalkoztunk volna utoljára. Hazafelé a csupa virág és fény Dublin olyan volt, mint egy diszletváros. A házakat kulonbozo szogekbol világitjak meg, vártam, hogy egyszer csak megszolal a felvételvezeto, hogy csapo 1 2 3.

David megkereste a lakásukat, Kati pedig otthont csinált belole. Pontosan megtalálta azokat a helyeket, ahová  éppen azok a tárgyak hiányoztak, amiktol  meghitt ez az 5O négyzetméter. A lakás elotti kis teraszon 2 fonott szék, grillsuto, elotte zsebkendonyi fuves kert. Szép a lakás, minden uj, tiszta és igényes idebent.

Szeptember 4.

Végre Kati és Dai elindultak az igaz uton, vesznek maguknak MBT cipot (ez itt a reklám helye). Veluk megyunk, vegre nappali fényben is látjuk a diszletvárost. Igy legalább olyan szép, mint kivilágitva. Aprok a hazak, még a kozepuletek is, nyoma sincs annak a kobe foglalt poffeszkedésnek, ami Magyarországon a gazdagság jele. Itt ugy tunik, már tudnak mit kezdeni ezzel az állapottal, elég a belso nyugalom fenntartásához, nem kell a szomszédot pukkasztani vele.

Kevés épulet no a 3. emelet folé, a leggyakoribb forma a kulso részeken az egy-két szint, az uzletnegyedben a foldszinten barátságos kis boltok, izlésesen berendezve. A legjobb kifejezés az, hogy otthonosak. A gyogyszertárban, ahol a cipoket vettuk, krémek, illatszerek mellett valoban árulnak gyogyszereket is, de sokkal inkább a drogéria a profil. Kiirják, hogy akinek a gyogyszerekkel kapcsolatban szaktanácsadásra van szuksége, azzal a gyogyszerész egy kulon helyiségbe vonul, tehát nem értesul a bolt vevokozonsége a koma szorulásárol. Ez nagyon tetszett, mint ahogy az is hogy Kati cipojét egy mozgássérult lány hozta ki, aki flottul végezte a dolgát, kedvesen, intelligensen. Kati késobb elmondta, hogy a legtobb álláshirdetésbe belefoglalják, hogy mindenkinek esélyt adnak a munkára. Nálunk errol csak beszélnek, politikai céloknak rendelik ezt is alá és a végén persze semmi nem valosul meg belole. Legalább fél évszázaddal kullogunk az igazi demokráciák mogott. A kozépuletek és a lakoházak elott is akadálymentes a járda, a családi házak kapui elott futokat is rásimitják az uttestre. Ez sokkal tobbet mond egy ország humanizmusárol, mint a politika harsogása.

Az uj cipok aztán faltak a kilométereket. A csupa virág városon keresztul kimentunk a tengerpartra. Dávidék lakása Dundrum negyedben épult, ez a hajdani várrol kapta a nevét. Eleinte alig hittem el Katinak, hogy nem a régi vár falromja az a sok évszázadosnak tuno hegyi kobol emelt kerités, ami a lakoparkjuk egy részét szegélyezi. Aztán be kellett látnom, hogy feltételezésem nem állja meg a helyét, mert Dublin szerte még legalább otven kilométernyi ilyen várfal a kerités. Rajtuk, mogottuk, korulottuk cserjék virágok omlenek ki az utcára olyan elképeszto tomegben, amilyet csak mediterrán vidékeken láttam.

A klinkerteglával burkolt házak fehér fugáikkal, apro tornyaikkal faoszlopos kapuikkal és mindig nyitott ajtaikkal és pompás szinekkel felvirágozott kertjeikkel mintha azt mondanák, lépj be nyugodtan, szivesen látnak odabent. Barátságosak az irek, sokan koszonnek az idegennek is az utcán, hy – aztán mennek tovább, de eddig még eloredolve rohano, zaklatott arcu embereket nem láttam. Lehet, hogy nem néztem még jol korul...

Esténként tévézik, kártyázik a család, ég a villany, fuggony nincs, mindenki szeme elott zajlik az életuk. Ugy tunik, ez senkit se zavar, a kutya se figyel oda.

Megebedeltunk egy ameridai gyorsétteremben, olyan volt, mint a tobbi. Dai szerintem élete végéig nem unja meg a hamburgert, én pedig ezt az életem végéig nem fogom megérteni. Szerencsére a feloldhatatlan nemzedéki ellentétek ezzel ki is merultek kozottunk.

Szépen sutott a nap, kimentunk a tengerpartra. A gyerekek autoja ugy megy, mintha vajon járna, pedig az ir utakon halado ember pattog, mint kecskeszar a deszkán. A gazdasági csoda az uthálozatra nem terjedt még ki, az infrastruktura felemás, ezt a Dai bankban elszenvedett bosszuságai igazolják.

A tenger viszont gyonyoru. Nem képeslapkék, mint a déli tengerek, hanem sotét szurkés, borongos ha ráhasalnak a felhok, de mindjárt kinyitja kék szemét, ha a felhok elusznak. Halvány, az éggel osszesimult, ha fehér az ég. Simára koptatott kovek uldogélnek a vizben, némelyiket mintha szobrász faragta volna, mint ezt a békát. A viz legfeljebb tiz fokos, de ez nem rettenti el a bennszulotteket. Még pelenkás baba is tocsog a szélén, ugy kell kiimádkozni. A nagyobbacska fiuk fejest ugranak, konnyu nekik, pelenkás koruk ota edzenek. A furdohelytol nem messze fokákat is láttunk. A nagyobbik biztosan helybéli lakos, mert még egy tábla is figyelmeztet, hogy Ne etesd a fokát. O aligha ért egyet ezzel, mert amint megjelenik valaki a magas parton, mindjárt odauszik hozzá és vigyázállásban várja, hogy leessen az adomány. Pislog, ha vaklárma volt és lemerul. De a viz alol is figyel, mert ha mozdul valaki odafont, ujra kidugja a fejér és reménykedik. Nagyon éhes nem lehet, ahogy elnéztuk a gombolyu formáját.

Visszafelé tartottunk, amikor vitorlásokkal népesult be a tenger. A kozeli kikotobol futhattak ki, megritkitva az árbocerdot. Annyi ott a hajo, hogy teljesen befedik és eltakarják a vizet. Beljebb a mélyebb vizen halászhajo áll, orákig ugynazon a helyen. Valoszinuleg ott dolgozzák fol a zsákmányt. Láttunk egy Angliába indulo kompot, éppen akkorat, mint a kikoto termetes épulete.

Szeptember 5.

Felfaltuk és megdicsértuk Kati felséges zoldséges sultjét, és elindultunk Wicklow megyébe Glendalough kolostorromjához. A napot magunkkal hoztuk otthonrol, mert a megérkezésunk ota folyamatosan velunk van. A romokhoz vezeto ut gyonyoru, a zold minden árnyalatában pompázik, a sárgástol a méregzoldig, a legelok olyan udék, mint nálunk májusban. Ahol lehet, természetes funyirokat alkmaznak - sokhelyutt láttunk birkákat és teheneket, másutt meg vágják a gyepet. Minden helyet beultetnek novénnyel és nem hagyják elburjánzani, gondozzák még ott is, ahol valoszinutlen, pl. domboldalon, toparton.

Glendalough alapitoja Szent Kevin a 6. században eleinte a fa odvában éldegélt, ahogy a legenda tartja, aztán elterjedt a hire és tobben csatlakoztak hozzá. De nem elmélkedhettek ott kedvuk szerint, mert jott az ellenség, hogy felprédálja azt, amit lehetett – ezek szerint a fa odvábol már kikoltozott a társaság. Kevin és barátai egy idore el is hagyták ezt a szép helyet, hogy aztán meggyarapodott létszámban térjenek vissza. Kolostort alapitottak, rendházzal, szép román stilusu templommal, kerektoronnyal. A torony mutatta az irányt az erdei vándornak, illetve ha az ellenség támadott, a szerzetesek a multbol tanulva minden készletuket bemenekitették oda és magukat is beszállásolták, amig a gonosz el nem takarodott. A kerek torony bejáratát kb. 4 méter magasra tervezték, ugyhogy akit tornábol felmentettek, kis eséllyel indult, hogy megkaparintsa a szent emberek száraz kenyerét. Teltek multak a századok, Szent Kevin és népe még ma is élne, ha idokozben meg nem halt volna. Egyikuket a sors hosszu élettel jutalmazta a sirjára irva láttuk – élt 106 esztendot.

A kolostor kornyéke, a patak, az erdo, a vizesés, a két tavat orzo hegyek a Teremto szépséges muzeuma, elég leulni és hallgatni, az ember ugy érzi, hogy kozel van az Isten.

Ultunk, elmélkedtunk aztán elindultunk, hogy Brayben, a tengerparthoz kozel megvacsorázzunk egy igazi ir étteremben. 4-6 fogás szerepelt az étlapon, steak, hamburger, hal. Aki nem találja ki, hogy Dai mit evett, nyer egy polot.

Nem tartott soká naploiro buzgalmam. Szeptember 11-folytatom, egy nappal hazaindulásunk elott. Ha jol érzi magát az ember, rohan az idő. Tehát mellozom az idorendet, kulonben sincs semmi jelentosége.
Egy borongos nap reggelén, ugy negyed 12 korul nekivágtunk az északra tarto utnak. A napszakok kozott itt nálunk mostanában nincsenek merev határok, az számit reggelnek, ami az indulás orája, a megérkezésé pedig a koraeste, ami fél orával meghaladta az éjfélt. Javasolnám a hagyományosan elfogadott ido helyett a dublini ido bevezetését, rugalmas, nem vált ki folosleges szorongást és nem sarkall folytonos rohanásra.
Az uticélunk Giant,s Causeway font az ország hegyekkel szegett tengerpartján. Lánykori neve az Oriások utja. Lehettek persze aprok is az oriások kozott, mert néhány parti osvényen csak ok férhettek el, de hogy a nagyok arra jártak, bizonyitja az egyikuk ott hagyott csizmája.

Persze azon érdemes eltoprengeni, hogy ki zavarhatta meg ugy az oriást, hogy csapot-papot-csizmát hagyva futott. Tobb feltevésem is van, az egyik szerint oriásné férje, aki rajtakapta asszonyát a szomszéd oriással a tengerparton. Kilépett a csizmájábol, hogy utolérje a gaz csábitot, akit rovid hajsza után bekergetett a tengerbe. A csizma azota is erényes életre inti az arra járot. Figyelmeztetést mi is kaptunk a tengertol, amikor a méhsejtszeru sik feluletu sziklákon egyre kozelebb lépkedtunk hozzá. Olyan volt a sziklákon megtoro viz, mint a tej, a kovek meg csusztak, mint a jég.

A hullámok kozul aztán az egyik eloretort és képen csapott minket. Dávid és Kati tátott szájjal várták, hogy a szájukba permetezzen a viz, helyettuk én kaptam a nagy froccsot, egészen nyakig, de az esokabát megvédett, csak térdig áztam el. Hátralépni reménytelen volt, mert a sziklák csusztak. Bolcsen ugy dontottunk, hogy visszavonulot fujunk, nem várjuk meg a kovetkezo adagot.

A néhai vulkán meseszeru tájat teremtett a tengerparton, ahol meglodul az ember képzelete és elakad a szava.

A kozelben két szirtet kot ossze egy kis fuggohid, mi természetesen Szent Lajos hidjának neveztuk el. Tériszonyosoknak tilos rálépni és lenézni. Mit tett a tériszonyos család?

 A szirteken mindig fuj a szél, nincs is ott novény, ami megállna a lábán a bundaszeru fuvon kivul. Olyan ez a part a fekete barlangokkal, vizbe omlott sziklákkal, gomolygo szukre fellegeivel, mint a zord északai mesék szinhelye ahol ma is hosok és legendák teremnek.

Bray éppen az ellentéte – nonemu táj. Lankás, meghitt, otthonos. A parton a tenger már fovennyé apritotta a sziklákat, lágyan simulnak a vizpart alá, nem kuzdenek viharral, esovel hullámveréssel. Olyan az aprora zuzott szikla, mint a bolcs ember, aki mindent látott, mindent tud, nem lázad.  A még állo magas parton sétáltunk végig szép napsutésben, mert az esokbol nekunk nem jutott. Lehet, hogy az is csak legenda. Visszafelé a 10 kilométeres tura után jo volt megulni a Darton – ez az itteni HÉV. Végigkanyarog a parton, agutakba bujik.

Dublin belvárosába tobbszor is visszatértunk. Minden napszakban nagy a nyuzsgés, lépten-nyomon van látnivalo, vagy a szines, hangulatos házak, vagy a kirakatok, barátságos boltok vagy az utcai muzsikusok, akik kozott a rockzenésztol a kamarazenészig mindenki  megtalálhato. Sokuk állando szereplo. A buvész-bohocot az utca elején tobbszor is láttuk. Vérbeli showman, bevonja és ott tartja a kozonséget a produkcio végéig. Dávid megjegyezte, hogy az a fiu nagy sikeru manager lehetne, vagy kereskedo, aki mindent el tud adni. Zsonglor, egyensulyozomuvész, bohoc és ahogy megállapitottam,  sokkal tehetségesebb szorakoztato musorvezeto, mint a magyar tévék sztárjai.

Dublin szivében van a Temple Bar, a kocsmanegyed. Nevét arrol a kocsmárol kapta, amit egy templombol alakitottak át ugy, hogy még az orgona is ott maradt. Mellette meg buszpályaudvart rendeztek át kocsmává. Ezek a kocsmák persze nem hasonlitanak a magyarországi lepukkant muintézetekre. Szép, hangulatos faburkolatu helyiségek, tobb pulttal és sokféle sorrel, élozenével. A muzsikusok sordalokat és ir népdalokat játszanak, amit veluk énekel a kocsma népe. Ebbol mi se maradtunk ki. Baj van a részeg tengerésszel, uvoltottem boldogan, amig Kati és David az angol korussal tartott, What would you do with the drinkler sealer? Apa meg csak mosolygott. Szorgalmasan kostolgattuk a fehér és piros sort,  meg a barna Guinness-t, ami mélto a hiréhez. Minden kilengés után huségesen visszatértunk hozzá.

Szombatonként egy kis tuzfalakkal korulzárt téren illatozik a Népek konyhája. Franciák malomkovon sutik a palacsintát, az indiaiaktol a thay szakácskig mindenki sut-foz ott. Kiváncsi voltam az ir konyhára, ezt számomra akkor egy konnyen feledheto suteményszeru zoldséges-halas háromszog képviselte. No comment.

Az igazi ir zamatrol tobbet mond ez a két muzsikus. A dalbeli részeg tengerészre emlékeztettek, akiket már áthuztak a hajo alatt, de szerencséjukre a tengermederben akkor whisky volt.

Az Éhes szerzeteshez cimzett fogadoban Greystonesban péklapátnyi steakot ettunk, Breyben kozel a tengerhez megtudtuk, milyen egy igazi ir reggeli. Aki azt legyuri, mehet kaszálni, bár azt hiszem családtagjaim egyetértenek velem: az ir konyha kizárolag mennyiség versenyen szerepelhet a nemzetkozi piacon.

Az eszrevetelem, miszerint Irorszag szerte alacsonyak a hazak, kiegeszitesre szorul. A kulso reszeken valoban nem epitkeznek magasra, a varoskozpontokban viszont folfele torekszenek, de a legtobbjuk bent is klinkerteglas, tornyos. Mintha szinessegukkel, gazdag diszeikkel ellensulyozni igyekeznek a gyakran elszurkulo eget. A kulso kerulelek mindegyikenek kulon kozpontja van, nehany utcacska, folviragozott kiskocsmakkal, boltokkal. Hasonlitanak ugyan egymashoz, megis mind mas. A viragok es a vadnak tuno szinek mesebeli diszlette varazsoljak az egyebkent jellegtelen hazakat. David mondta, hogy meg januarban is nyilnak a viragok. Az ettermeket, pubokat lilara, zoldre, bordora, feketere festik, nem ritka egymas mellett a lila es zold, ami hajmeresztonek tunik leirva, az utcan latva viszont jol mutat. Csakugy, mint a dublini hazak ajtoi. Meg az is ritka, hogy  egyforma szinu a ket egymas mellett allo. Okkersarga mellett piros, tovabb zold, kek lila fekete. Natur meg mutatoba sincs. Az ajtok is megbolonditjak a hazakat, mindjart jokedvre derul, aki rajuk nez.

Nem keszitettunk modszeres utitervet, amikor bementunk indultunk az orrunk utan. Igy tortent, hogy amikor a muzeumot celoztuk meg, az utcan, kozel a célhoz eltéritett a muzsika. A Varazsfuvola damainak terzettjet ismeruk fol. Kivalo enekesek szerepeltek, egy sátor alatt, persze hogy ott fogtak bennunket. Hat igy nem lattuk Dublin torteneti muzeumat. Bezart, mire veget ert a koncert, mar csak az udvaran nezhettuk meg a Viking hoditok hajojat, amely olyan hibatlan, mintha most jott volna ki az epito muhelybol.

Egy masik nap vegere agarversenyt terveztunk. Dublinban 4 agarpalya van es mi mint agartulajdonosok, kotelessegunknek ereztuk, hogy otthon majd beszamoljunk az elszánt  kuzdelemrol afgan agarunknak Krampusznak. Igen am, de hosszas keresgeles utan  hatalmas derby kozepebe csoppentunk, amelyre csillagaszati  osszegu belepot kertek. Krampusz - ahogy ismerjuk – megbocsajtja nekunk, hogy aznap este vegul Blackrock-ben kotottunk ki. A kedves kis varosbol jol latszottak Dublin korbefuto fenyei, a vilgitotorony es a hazatero hajok.

Masnap egy masik palyan viszont nem csak lattuk az agarakat, hanem fogadtunk is rajuk. Vesztettunk. A palya szelen allo bukmekerek mindaddig kiabalnak, amig a gong meg nem szolal. Akkor zarjak be penzgyujto nagy bortaskajukat es aki bujt bujt, aki nem, nem… Orult tempoban rohannak a kutyak, olvastam valahol, hogy a vegsebesseguk elerheti a 90 kilometer/orat is. A kovetkezo fogadason nagyobb szerencsevel jart David, en viszont kizarolag akkor tippeltem jol a befutora, amikor nem fogadtunk. Ezert aztan nem fogadtunk tobbszor. A versenyt egy szep feher kutya tiszteletkore zarta. O ugy gondolta, hogy nem futott eleget vagy nem ert el olyan eredmenyt, amit elvart magatol, ezert nagy tapsot aratva meg egyszer nekilodult.

Allatbarát mivel is fejezheti be a naploját – állatokkal. Egy kiállitás képeivel Dublin szépséges zold parkjábol.

Köszönjük! Meg a Zsú szüleinek is az Aszútörkölyt!!!!!! :)  Így kell velünk bánni! Igen! :)

Elnézést kedves blogom, hogy elhanyagoltalak olyan hosszú időn át, de hát tudod, a családi egyensúly visszaállása sok változással jár. Szerencsére Csacs kisegített a nehéz időkben egy blog bejegyzés írásával, de persze még ez sem kárpótolta az információra szomjas és hűséges látogatókat a kiesett hetekért. És most nézd meg, most sem foglalom össze az eltelt időt, csak a most hétvégi élményeinket raktuk fel képek formájában.

Először is, tegnap meglátogattuk Wexfordot és Waterfordot. Ez két kisebb város, Írország jobb also felében, lásd az alábbi térképmetszetet (piros rajzszöget keress):

Wexford egy nagyon kicsi város, és igazán semmi izgalmas dolog nincs itt, azon a cukrászdán kívül, ahol megálltunk. Viszont, egy régi álmom teljesül nem messze ettől a szent helytől. Ha egy kicsit közelebb nézünk, láthatjuk, hogy az ország jobb alsó fele kicsúcsosodik:

Azt gondoltam, hogy ha valóban kicsúcsosodik, kell hogy legyen egy pont, amire ha ráállunk, akkor kb. 270 fokban csak tengert látunk. Kati szkeptikus volt, de azért velem tartott. Az alábbi közelítő metszet mutatja, hogy melyik pontra gondolok.

Expedíciónkhoz kellett egy GPS, ami segített látni, hogy mikor állunk pontosan AZON a ponton. Ha csak pár méterrel odébb állsz, már nem jó a látvány! És végül megtaláltuk. Az alábbi videofelvétel körültekintő látványt ad a felfedezésünkről:

 
Video: The end of the world

Tehát Mission Completed! A SoapBox-ra raktam fel a videót, de katt a képre és lejátssza. Csináltunk pár képet mindkét helyen, ha meg akarod nézni őket, kattints IDE. Most vettem észre, hogy a képeket meg lehet nézni teljes képernyősen is, ha a képnézegető bal alsó sarkában, a Teljes Képernyős Nézet-re kattintasz.

Kati csinált pár képet az újonnan berendezett lakunkról is, amit ITT nézhetsz meg!

K&D

Csak egy gyors időjárásjelentés:

Majd nemsokára blogolok az elmúlt időszakról. Sorry, kedves naplóm! :)

Dávid

Sziasztok! Attila vagyok, Kati öccse. Június 26-án jöttem Írországba. Kicsit több mint egy hónapig leszek itt, július 29-éig. Eddig amiket láttam Írországból, mind nagyon tetszettek. Nagyon sok helyen jártunk itt Dublinban mióta itt vagyok. Érkezésem utáni napon először itt Dundrumban (Dundrum a városrész neve, ahol lakunk) sétáltunk egy kicsit, elmentünk a Dundrum Shopping Center-be, ahol megebédeltünk. Ezután a belváros felé vettük az irányt. Felszálltunk a Luas-ra, és azzal mentünk be St. Stephens Green-be. St. Stephens Green egy nagy park a város közepén, emellett a park mellett van a Luas végállomása. Miután leszálltunk, beültünk egy nagyon szép kávéházba a Graffton Street nevű sétálóutcán. Katiék ittak egy Ír Kávét, aminek különlegessége, hogy Whiskey van benne:P Na de elég az alkoholizálásból. Ezután csak csámborogtunk a városban. Voltunk a Spike-nál, illetve valami nagy sétálóutcán. Bementünk aztán egy shopping centerbe, hogy még vásároljunk egykét elengedhetetlen kelléket az Ír élethez: Ágyneműk... Aztán végül nem találtunk ott, ahol kerestük, így visszamentünk a Luas-hoz, és hazajöttünk. Nem sokáig maradtunk itthon, mert nagyon éhesek voltunk, tehát elindultunk egy másik shopping center felé, hogy ott megvegyük azt, amit az előzőben nem tudtunk. A shopping center felé vezető úton betértünk az Eddie Rocket’s nevű amerikai étterembe, és ettünk egy igazi amerikai vacsorát hamburgerrel és sültkrumplival. Ezután elmentünk még abba az üzletbe ahol meg tudjuk venni az élethez nélkülözhetetlen dolgainkat és hazamentünk.

A következő nap is hasonlóan eseménydús volt. Végigjártuk a várost, hogy megtudjuk, mit kell Katinak tennie ahhoz, hogy a diplomájával itt is dolgozhasson. Bejártuk a Trinity egyetemet, majd végül a belvárosban találtuk meg azt a helyet, ahol megkapjuk a szükséges információkat. Miután beszéltünk az igen rokonszenves recepcióslánnyal, elmentünk hogy együnk valamit. Végül egy olyan étterembe mentünk ahol Fish&Chips-et (Hal és Sültkrumpli) lehet kapni. Mindez nagyon sok sétával egybekötve, tehát a végére már nagyon fáradtak voltunk. Miután vacsoráztunk hazafelé indultunk.

A harmadik napon valamikor dél körül keltünk. Aznap is a városban sétáltunk. Elmentünk a Dublin Castle-hoz, majd a Liffey partján sétáltunk. Találtunk egy nagyon jó kocsmát, be is mentünk de aztán közölték velünk hogy én nem maradhatok, mert nem vagyok még 18... Szóval amíg itt vagyok nincs kocsmázás... Elmentünk még a Temple Bar-ra, ott sétálgattunk még egy kicsit. Ezután autóba ültünk és elmentünk a tengerpartra. Gyönyörű helyeket láttunk, a tenger nagyon szép. Elmentünk egy sziklás félszigetre, és a vízben láttunk hatalmas fókákat. Nagyon érdekes volt így vadon látni őket. Ezután már sötétedni kezdett. Felmentünk egy magas helyre, ahonnan jól le lehet lelátni a partra. Nagyon szép volt. Töltök fel képeket is, hogy Ti is láthassátok.

A negyedik napon Hawth-on voltunk. Hawth egy nagy félsziget Dublin szélénél. A tengerparton volt egy kissebb fesztivál koncertekkel, előadásokkal. Ott sétálgattunk sokat. Nagyon jól szórakoztam, amint a képek is mutatják:) Utána felmentünk egy sziklás dombra, ahonnan gyönyörű volt a kilátás a tengerre. Nagyon sok fotót készítettem, ezekből töltöttem is ide fel. Utána betértünk egy bevásárlóközpontba és vettünk egy-két DVD-t, amiket majd megnézünk unalmas estéken:P

A ötödik napon elmentünk Brú Na Boinne-ba. Ez egy ír név, ne is próbálkozzatok a kiejtésével:P Ezen a helyen 5000 éves építményekhez mentünk, amikre máig nincs magyarázat, hogy miért épültek. Messziről olyanok, mint a sima dombok, viszont közelről már ki lehet venni hogy az valójában egy építmény. Tudósok azt feltételezik, hogy ezek sírhelyek voltak 5000 évvel ezelőtt. Ez azt jelenti, hogy ezeket korábban építették mint az egyiptomi piramisokat. A legnagyobb ilyen építmény a Newgrange. A belseje azt mutatja, hogy az 5000 évvel ezelőtt élt emberek nagyon alacsonyak voltak, mert nagyon le kellett húznunk a fejünket, ha be akartunk jutni. A belseje egy nem túl nagy teremből állt. Az egész építmény kőből volt, és a belső kövek tele voltak monogramokkal, amiket korábbi látogatók hagytak itt. Volt olyan monogramm, ami az 1300-as évekből maradt ott. Az épület érdekessége még, hogy belül teljesen sötét. Azaz nem teljesen, mert minden évben 5 napon 17 percig egy nagyon kicsit besüt a Nap. Lehetett jelentkezni egy sorolásra, amit ha megnyersz, elmehetsz azon az 5 napon a Newgrange-be, és megtekintheted a kis fénycsíkot. Miután Newgrange-i sétánk véget ért, vissza indultunk Dublinba, de még előtte betértünk egy vidéki étterembe, és megvacsoráztunk.

A hatodik nap... nos az kicsit eltérő volt. Egész nap itthon voltunk. Kati takarított, én segítettem.. egy kicsit... és pihentünk.

A képeket itt nézhetitek meg.

Nos remélem tetszett mindenkinek életem első blogbejegyzése, ha igen, talán rá tudtok még venni, hogy írjak többet:P

Kezdődik a hétvége és fogy a hely a mobilomon, így ideje kiszortíroznom a telefonnal készített képeket, hogy legyen egy kis hely az utókornak is. Elsőként javaslom az Amsterdami útinaplóra visszanézni, amit gazdagítottak két fényképpel, ami kiszínesíti a leírtakat.

Ezen kívül három albumot töltöttem fel, klikk a címre:

• Dundrum, fél 1: Dundrumban (a kerület ahol lakom), hajnali fél1-kor készítettem ezeket a fotókat. Nyugat felé nézve kék volt az ég (komolyan kék), Kelet felé pedig koromsötét. Nagyon érdekes jelenség volt, azóta sem láttam ilyet.
• Dublin, O'Connel Street: Dublin egyik főutcáján ihletett meg egy sarok
• Dublin, Dun Laughoire kikötő: (ejtsd Dan Loger) Mai sétám alatt készítettem pár giccs-képet

Na, most ennyi. A hétvégén megyünk piknikezni Márkékkal Wicklow-ba (az egy sziget itt), tábortűzzel meg nyílt színi piálással. Én nem piálok mert (1) fogyózom és (2) vezetni fogok. A célom, hogy visszafoggyak arra a szintre, ahogy Katival elbúcsúztunk. Kati kedden érkezik Csaccsal. Jó érzés hogy végetér 3 hónapos agglegény életem, viszont fájdalmas belegondolni, hogy másfél hónapos koszt és rendetlenséget kell feltakarítanom egyetlen hétvége alatt. Ez alatt a 3 hónap alatt annyira lesüllyedtem, hogy pl. hetek óta mindig elfelejtek papírzsebkendőt venni, így vagy WC papírba, vagy kéztörlő papírba, vagy bármi másba kell fújnom az orromat, és természetesen mindig kicsit meg vagyok fázva, mert míg otthon 33 fok van, addig itt 13. :)